Dániel fogorvosként szavazott bizalmat nekem

Szerző: Steel Kategória:

Derék-, váll- és lapockafájdalom kezelése
Dániel, aki fogorvos, rossz tartásából eredő hátfájdalommal keresett meg.
A kezelés végére a tartása javult és 1,5 cm-el lett magasabb (192 —> 193,5 cm) 🙂
Köszönöm a bizalmat, amit orvosként megszavaztál nekem, fájdalommentest! 😉

és az értékelés:
“Amikor a fogorvos farában is ott van a zabszem… 🤣

A fogászati munka rendkívül megterhelő fizikailag (is). A statikus testtartás, a repetitív mozdulatok hamar éreztetik negatív hatásukat az ízületekre – főleg, ha azok már genetikailag sem túl erősen huzalozottak, így például az én esetemben. Az egyik páciensem ajánlotta, hogy keressem fel a csontkovácsát, mert rajta segített. Érdemes megemlíteni, hogy a nyugati orvostudományon szocializálódva, az efféle dolgokra ferde szemmel “szokás” nézni, de szerencsére nem tartozom a parancsra szokáskövető emberek közé. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a számtalan pozitív vélemény és visszajelzés megerősített az elhatározásomban – bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt egy egészséges félsz bennem az egész dologgal kapcsolatban.
Frissiben a kezelésről hazafelé tartva írom ezeket a sorokat, így a hosszútávú jótékony hatásokról egyelőre nem tudok referálni, viszont az első benyomás abszolút és lehengerlően pozitív! Azt hiszem ennek is az egyik alapja a kölcsönös bizalom. Nekem problémám van, és felkeresek egy szakembert, akinek bizalmat szavazok, hogy segít rajtam. A “Steel” és a “Csontdaráló” becenevek persze egy kicsit nyugtalanítottak, de Ádám személyében egy rendkívül felkészült és megnyugtató szakembert volt szerencsém megismerni. Szép segítő hivatás az Övé is – bátran és jó szívvel ajánlom! És persze köszönöm! 🙏

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük